II. Promenád Kupa - Balatonmária

Kedves egyesületi Tagok!

 

Szeretettel meginvitálunk benneteket a máriai Barátaink által rendezett II. Promenád Kupára melynek versenykiírását a mellékletben találjátok.

 

A verseny időpontja:

2019.09.21. szombat

 

Sikeres versenyzést és jó szelet kívánunk a résztvevőknek!

27. Fenyves Kupa - eredmények

Kedves Résztvevők!

 

A 27. Fenyves Kupán rekordot döntöttünk a résztvevők számával, hiszen 51 hajó indult a versenyen. Szerencsére a szél velünk volt, így egy jó hangulatú két körös versenyt sikerült megfutnunk sok izgalomal.

 

 

Az eredmények innen tölthetiők le.

 

27. Fenyves Kupa

Kedves Vitorlázók!

 

Idén a XXVII. Fenyves Kupa következik.

A verseny időpontja:

2019.08.31. Szombat 10 óra

esőnap: Vasárnap

Gyülekező és nevezés a

Bravúros kategória győzelem az 51. Kékszalagon

Kedves Látogatóink!

Idén került megrendezésre az 51. Kékszalag vitorlás verseny melyen a korábbi évekhez hasonlóan több tagunk is részt vett.

Az egyesületünk színeiben induló versenyzők közül is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a YS III/1 kategóriában a Dr. Bodó Péter, Bodó Péter és Andocsi Zoltán akik elhozták a kategória első helyét!

1. Partner Kupa eredmények

Kedves Látogatók!

 

Az 1. Partner Kupát 14 hajó részvételével sikeresen zártuk! A csöpörgő eső ellenére jó kis verseny alakult. A Kupát idén a Quintett vitte el Dr. Meggyes Gyula irányításával.

A részletes eredmények ide kattintva tölthetők le.

1. Partner Kupa

Kedves Egyesületi Tagok!

 

Szeretettel várunk mindenkit a FYC-vel közösen rendezett

1. Partner Kupa

vitorlás verenyre! A nevezési díjból a BFVSE tagok 1000 Ft. kedvezményt kapnak. A verseny helye és időpontja:

Balatonátúszás biztosítása

Kedves egyesületi Tagok!

 

Idén a Balaton átúszást június 29-én tarták, melyet az elmúlt évekhez hasonlóan egyesületünk több hajóval is tervez biztosítóként támogatni.

Az áthajózásról illetve a biztosítás lebonyolításáról a levelezőlistán tájékozódhattok, illetve Elnök úrtól kérhettek információkat.

Sas utcati karbantartás és piknik

Kedves Tagtársak!
 
Erősítendő a közösségi élményt és összekovácsolandó a tagságot, az idei Sas utcai telep karbantartást egy kis piknikkel dobjuk fel.
 
Időpont: 2019 június 1. szombat 8 órától
Helyszín: Sas utcai egyesületi hajótelep a Sas utca végén a nádas mellett.

Közgyűlési meghívó

Kedves Tagtársak!

Egyesületünk 2019 évi közgyűlése az alábbi helyen és időben kerül megrendezésre. Részvételetekre feltétlen számítunk!

 

A közgyűlés időpontja:
2019. május 19. vasárnap 8.30 óra
A közgyűlés helyszíne:
Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Községháza nagyterem

 

26. Fenyves Kupa - 2018

Kedves Vitorlázók!

FONTOS: A versenyt a rendezőség a szombatra várható erős szél miatt vasárnapra halasztja!

Szeretettel meghívunk benneteket a 26. Fenyves Kupára. Az új időpont:

Rajt: 2018.09.30.-án Vasárnap 10.00 órakor!

 

Tartalom átvétel
sfy39587f04